Üdvözöllek az irodalmi gyógyírek tárházában.

Olyan könyveket találsz itt, amelyek különböző élethelyzetekben nyújthatnak kiegészítő irodalmi támogatást. Válogass kedvedre, és találd meg azt az olvasmányt, ami most igazán jól esne.

Mert olykor egy-egy jól időzített olvasmány többet tud segíteni, mint bármi. A kutatások is ezt mondják, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az olvasás élménye személyes: néha egyszerűen csak jól esik nem egyedül lenni a gondolataiddal, „kicsekkolni” egy kicsit a mindennapokból, vagy épp váratlanul inspirációt nyerni mások történeteiből.

A legjobb tudásomat és – nem csupán irodalomterapeutaként, hanem mindenekelőtt olvasóként szerzett – tapasztalataimat latbavetve állítottam össze a különböző élethelyzetekben, érzelmi állapotokban, nehézségekben kiegészítő támogatásként is bevethető „receptúrákat”, azaz könyvválogatásokat. A könyvek egy részének hatását saját magamon is tapasztaltam, míg egy másik részük nálam is talomban van egyelőre, készen arra, hogy ha szükségét érzem egy kis támogatásnak, bármikor bevethessem.

A könyvek nem oldanak meg mindent. Ugyanakkor gyakran segítenek kérdezni, érezni, kapcsolódni, megpihenni, kiszakadni. Mikor mi jönne épp jól.

Az irodalmi gyógyírek tárháza egy élő, időnként frissülő gyűjtemény. Jelenleg több mint 200 könyvet találsz az adatbázisban. Nem baj, ha most nem találsz semmit. Lehet, hogy holnap pont az fog megszólítani, ami ma hidegen hagyott.

Hogyan használd?

A könyvpatikát bárhogyan használhatod, ahogy kedved tartja. Érdemes azonban mindenekelőtt két kérdést feltenni magadnak, hogy a számodra lehető legmegfelelőbben támogató olvasnivalót találd meg:

Milyen érzés van most benned?

Mi az, ami jól esne ebben az állapotban?

Könyvek, ha lassítanál

lazító tinktúra

Mikor alkalmazd?
Amikor úgy érzed, folyamatosan rohansz, és már nem tudod, hol vagy önmagadhoz képest. Amikor túlhajszoltnak érzed magadat, túl sok a zaj, a teendők, a „vibrálás”, a folyton pörgő gondolatok, és egyszerűen csak egy kicsi nyugira vágysz. Megállni. Levegőt venni.

Miben támogathat?
A lazító tinktúrát alkotó könyvek lassú tempójukkal, egyszerűségükkel, csendes életigenlésükkel, vagy épp különböző életfilozófiák felfedezésén keresztül segíthetnek visszatérni a saját ritmusodhoz, lecsendesíteni a belső zakatolást, kapcsolódni a természet körforgásához.

Könyvek megtekintése

Könyvek, ha a nőiességedhez kapcsolódnál

női ritmus teakeverék

Mikor alkalmazd?
Amikor szeretnél közelebb kerülni a saját nőiességedhez, akár mert elhalványult, elbizonytalanodott, el lett nyomva, vagy csak régen hallgattál rá igazán.

Miben támogathat?
A női ritmus teakeveréket alkotó könyvek a női tapasztalás sokszínű világába invitálnak. Segítenek felfedezni (vagy épp újrafogalmazni), mit jelent számodra nőként jelen lenni, kapcsolatban lenni a testeddel, a határaiddal, a vágyaiddal és a történeteddel. Foglalkoztassanak akár az anyaság vagy gyermektelenség, a női test, a szexualitás, párkapcsolat, a női léthez kapcsolódó veszteségek, vagy épp a női felmenők, transzgenerációs örökségek kérdései, itt olvasnivalóra találhatsz.

könyvek megtekintése

Könyvek, ha fájdalomcsillapítanál

lélekbalzsam

Mikor alkalmazd?
Amikor valamiért épp nehéz vagy fájdalmas. Egy veszteség, egy szakítás, egy hiány, vagy valami másfajta belső sajgás, amit nem tudsz hová tenni. Egy élethelyzet, amit talán nehéz elbírni. Amikor jólesne egy kis könnyedség, egy finoman regeneráló, simogató balzsam a lelkednek.

Miben támogathat?
A lélekbalzsamot alkotó könyvek jólesően körülölelnek. Önmagukban nem hoznak gyógyulást, nem oldják meg a kiváltó okot, nem ez a céljuk. Azonban segíthetnek abban, hogy kicsit kiszakítsanak, és egy kis könnyedséget csempésszenek a napjaidba, amikor erre van szükséged.

könyvek megtekintése

Könyvek, ha irányt keresel

frissítő pezsgőtabletta

Mikor alkalmazd?
Amikor elakadtál. Amikor nem tudod, hogyan tovább,  akár a munkában, akár a kapcsolataidban, akár önmagadhoz fűződően. Amikor valamilyen dilemma efoglalkoztat. Amikor az előtted álló út még talán ködbe vész, vagy csak nem teljesen tiszta, és egy kis lendületre, friss gondolatra lenne szükséged.

Miben támogathat?
A frissítő pezsgőtablettát alkotó könyvek segíthetnek új lendületet adni, új nézőpontokat hozni, kérdések elé állítani, és felfedezni a benned megbújó válaszokat.

könyvek megtekintése

Kérdések, amik talán felmerültek benned

  • Röviden: mindenféle! Ennél kicsit bővebben pedig: az egyes irodalmi gyógyíreken belül külön találod a regényeket, non-fictiont, versesköteteket, és minden könyvhöz írtam néhány kulcsszót is (pl. társadalmi elvárások, anyaság / gyermektelenség kérdései, párkapcsolat, veszteség, szakítás). Szórakoztató és szépirodalom is helyet kapott, valamint igyekeztem úgy összeállítani a könyveket, hogy bármi is legyen az érdeklődési köröd, találhass magadnak szimpatikus olvasnivalót.

    A régebbi megjelenések mellett igyekszem folyamatosan figyelemmel követni a könyvújdonságokat is (lásd: könyvújdonság-ajánlók), és ezekkel is kiegészíteni a válogatásokat.

    Olyan könyveket válogattam be az irodalmi gyógyírek közé, amelyeket vagy már olvastam és kiegészítő támogatást nyújtottak, vagy a későbbiekben szívesen olvasnék bizonyos élethelyzetekkel találkozva. (Be kell vallanom, egy kicsit maganak is készítettem a gyűjteményt, hogy könnyebben legyen hova nyúlnom, amikor „gyorssegélyként” kéne egy könyv.)

  • Nem, nem algoritmus és nem klinikai kutatás alapján születtek – pusztán irodalmi érzékenységgel, rengeteg olvasási élménnyel és irodalomterápiás tapasztalattal. Az ajánlások személyesek és szubjektívek, ugyanakkor átgondoltak: olyan könyveket válogattam össze, amelyek egy-egy élethelyzetben támaszt, nézőpontot vagy csak egy kis belső „aha-pillanatot” adhatnak.

  • Teljesen rendben van. Az irodalom nem univerzális gyógykenőcs. :) Ami az egyik embernek meghatározó élmény lesz, az a másiknak talán „meh” lehet. Az egész gyűjtemény úgy van felépítve, hogy válogathass, szaglászhass, félretehess és ha kedved tartja, visszatérhess.

  • Vegyes a felhozatal: találsz benne szépirodalmat, könnyedebb és fajsúlyosabb regényeket, lírát, memoárokat és olyan non-fiction köteteket is, amelyek érzékenyen, gondolatébresztően kapcsolódnak egy-egy témához. Annak ellenére, hogy klasszikusan önsegítőnek nevezhető kötetek és pszichológiai ismeretterjesztő művek is helyet kapnak, a hangsúly alapvetően nem ezen van, hanem azon a kapcsolódáson, amit a könyveken keresztül (is) megtapasztalhatsz. Önmagaddal, másokkal, a világgal.

  • Kezdjük az elején: elsőként is nézz szét az egyes kategóriák között. Mi az, amire most szükséged lenne, ami jól esne, amiben jól jönne némi irodalmi megtámogatás? Zakatolnak a gondolataid, rohansz A-ból B-be, jól esne megpihenni kicsit? Esetleg egy nehéz időszakon mész épp keresztül, és jó lenne egy kis könnyedséget hozó lélekfröccs? Talán úgy érzed, itt az ideje új irányba menned, valamiféle frissítést hozni az életedbe, más szemszögből nézni a kapcsolataidra?

    Miután megtaláltad, hogy mi is az, amire épp jól jönne némi irodalmi gyógyír, nézelődj az adott kategória könyvei között, nézd meg a kulcsszavakat, és figyelj arra, melyik könyv kezd el „mocorogni” benned. Nem kell mindig tudni, miért vonz egy cím, csak hagyd, hogy az intuíciód vezéreljen.

  • Hogyne! Ha van olyan könyv, ami neked sokat adott egy nehéz időszakban, örömmel veszem a tippet. Nem ígérem, hogy automatikusan bekerül, de ha úgy látom, hogy illeszkedik a hangulathoz és a célhoz, nagyon is elképzelhető, hogy helyet kaphat a gyógyír-listán.

  • Igen! Az irodalmi gyógyírek tárháza tulajdonképpen egy élő, bővülő, formálódó adatbázis. Érdemes időről időre visszanézni, hátha pont akkor kerül be az, amire épp szükséged van.

Ki állította össze mindezt?

Szia! Balanyi Daniella vagyok,

több mint 20 éve olvasok rendszeresen a saját mentális karbantartásom érdekében (meg mert néha csak jó kiszakadni a valóságból);

mintegy 10 éve készítek könyvajánlókat, hogy inspirációt nyújtsak,

és 5 éve lépett az életembe az irodalomterápia, hogy ne csak magamban „szövegeljek”.

Ismerj meg jobban