6 különleges adventi kalendáriumkönyv

Bármennyire is marketingfogás meg fogyasztásösztönzés (amire aztán végképp semmi szükség), az a helyzet, hogy a gyermeki részem ujjong, hogy az adventi kalendáriumok az utóbbi időben mintha fénykorukat élnék. Hol vannak már azok az adventi naptárak, amelyekben mindennap egy pontosan ugyanolyan, falatnyi csokikocka fogadta az embert. Bár ez a műfaj sem halt ki, ma már gyakorlatilag mindenféle kategóriában léteznek gyakran kifejezetten felnőtteknek szóló adventi kalendáriumok. De tényleg: legutóbb épp egy gyömbérshotos verzió jött velem szembe. Zseniális.

A felelősségteljes felnőtt énem ezzel szemben kiborul attól, hogy milyen elképesztő és – számomra – gyakorlatilag megfizethetetlen árakon mennek ezek gyakran. (Például az emíltett gyömbérshotos verzió is.)

A könyvmoly énemnek pedig – aki egyszerre felnőtt és gyerek – egyszerűen melengeti a szívét a tudat, hogy már adventi KALENDÁRIUMKÖNYVEK is léteznek! Méghozzá (a gyömbérshotoshoz képest) elérhető áron. Milyen jó már.

Az alábbiakban hat friss adventi naptárkönyvet gyűjtöttem össze (elsősorban felnőtteknek, de gyerekeknek szóló is akad köztük) azoknak, akik újra átélnék, vagy másoknak ajándékoznák az „ablaknyitogatás” élményét.

 

Szabó T. Anna:
Neked ​hoztam

Az advent az eljövetel, a várakozás időszaka. Készülődés és izgatottság jellemzi egyre rövidülő napjainkat. Szabó T. Anna évek óta publikál verseket erről a különleges, ünnepre forduló periódusról, amely maga is ünnep lehet, ha egy kicsit tudunk figyelni egymásra a nagy rohanásban, ajándékkeresésben és év végi hajrában.

A Neked hoztam – adventi könyvecske Szabó T. Anna verseivel és Máray Mariann rajzaival ajándék az ajándékozóknak. A felnőtteknek szóló képeskönyvben a várakozás mellett ott van a vágyakozás, a keresés mellett a találkozás, ekképp lesz az adventi ablak egyben tükör is – lássuk meg benne magunkat és egymást!

 

Arthur Conan Doyle:
Karácsonyi ​bűntény Londonban

Egy karácsonyi rejtély, huszonnégy részletben.
Különleges irodalmi kalendárium.

Sir Arthur Conan Doyle klasszikus Sherlock Holmes-története, A kék karbunkulus: Karácsonyi bűntény Londonban most különleges, perforált oldalú kiadásban kerül az olvasók kezébe: 24 részletre osztva, akár egy irodalmi adventi kalendárium.

Kalap, liba, karácsony és egy eltűnt drágakő, na meg Sherlock Holmes és Dr. Watson ünnepi nyomozása a karácsonyi London hangulatában. Egy kedves és csavaros történet, ami garantáltan megteremti az ünnepi hangulatot.
Legyen minden napodban 5 perc ünnepi hangolódás!

Tépd fel az aznapi oldalpárt, és adj magadnak öt perc lelassulást minden reggel a kávéd mellett, vagy a nap levezetéseképpen! Hangolódj olvasással a karácsonyra!

 

Téli ​ablakok

Rendhagyó adventi kalendárium, melyben a történeteket az olvasó nyitja ki

December.
Tél és karácsony.
Hópehely, fenyőillat, mézeskalács.
A Téli ablakok nem csupán egy könyv. Ez egy adventi utazás! Minden nap új novella ragad el, december elsejétől egészen karácsonyig.
Ez egy adventi naptár a bekuckózós téli estékre, egy fahéj ízű meglepetés! Bárhol nyitod ki, ott valódi karácsonyi csoda történik. Egyszer krimi fogad, máskor hangulatos vers, később egy-egy szívszorító vagy humoros novella. A kötet hol romantikus időutazásra visz, hol különleges irodába vagy múltat idéző kávézóba. Minden lapon új világ vár!

  • Nyiss ki egy ablakot reggelente, merülj el a friss történetekben, éld át a kortárs magyar írók képzeletének karácsonyát! Szentestéig varázslatos utazások várnak rád: egy New York-i szálloda, egy londoni bál csillogása, egy vidéki, behavazott domb, ahonnan ródlival szánkázhatsz le.

    Helyezkedj el kényelmesen és engedd be a varázslatot az életedbe. Jusson eszedbe, hogy a karácsony nem egyetlen nap, hanem a szeretet maga.
    Téli ablakok – amivel a hétköznapok ünnepivé válnak.

    A szerzők: Bagó Tünde, Barbarics Éva, Bene Zoltán, Bondár-Andor Kata, Czank Nelli, Csepeli Veronika, Darvas Petra, Gyukics Gábor, F. Bakó Enikő, Gáspár Virginia Olimpia, Hargitai Andrea, Hegedűs Anikó, Horváth Orsolya, Hurubás Anna, Jánoki-Kis Viktória, Jeszenszky Zsuzsanna, Kákonyi Lucia, Kőrös András, Margaritovits Adél, Mészáros Mariann, Nádasi Krisztina, Szakács Anna, Timár Anikó, Tóth Hajnalka, Üveges Szilvia, Viste Sándor

    Ez a különleges kötet akkor olvasható, miután a kedves olvasó a lapokat a perforáció mentén szétválasztja. Ezt megteheti például kézzel, könyvjelzővel, levélbontó késsel. Így a könyv valóban csak akkor tár ablakot az egyes történetekre, ha az olvasó kinyitja az adventi kalendárium napjait!

 

Eva Eich:
Hulla ​jó ajándék

Szabadulószoba és adventi naptár egyben

A dúsgazdag csokoládégyáros, Arthur von Kempendorff karácsonyi ebédre invitálja rég nem látott rokonait a világtól elzárt, erdőszéli kúriájába. Unokaöccsét, Maxot és társait azonban nemcsak az ünnepi asztal várja, hanem sötét családi titkok és egy rejtélyes játék is, amelynek tétje Arthur öröksége. Ám amikor történik egy brutális gyilkosság a házban, mit számít a mesés vagyon, a vendégek egyetlen célja az lesz, hogy túléljék ezt a kalandot.

Ez a szabadulószoba-thriller keményen próbára teszi a kis szürke agysejteket. Csak az juthat haza karácsonyra, aki az összes talányos fejtörőt megoldva feltárja az igazságot és elhessegeti a múlt és a jelen árnyait.

A könyv az AROOM szabadulószobával együttműködésben jelent meg.

 

Gőbel Nonó:
A ​varázslatos térkép

Mindannyian emlékszünk még arra, gyerekként milyen türelmetlenül vártuk a karácsonyt egész decemberben. Az ötéves Dinó és a nyolcéves Anni sincs ezzel másképp – és miután advent első napján egy varázslatos térképet találnak, izgatottan vetik bele magukat a hihetetlen kalandokba.

A térkép minden nap egy-egy mesés helyszínre repíti el őket, mint a Mikulás manóműhelye vagy Törpefalva; ráadásul a segítségével felfedezik, hogy saját világunkat is átjárja a varázslat…

Vágjátok fel óvatosan a soron következő fejezet oldalait, akár egy adventi naptárat, és kövessétek napról napra Anni és Dinó kalandos utazását!

A különleges kivitelezésű ünnepi kötetet Török Jutta csodálatos illusztrációi teszik teljessé.

 

Sophie Jomain:
Egy ​szív karácsonyra

Adventi naptárregény

24 nap, és lesz egy új, szerelmes szívem.

A nevem Avril, 18 éves vagyok. Egy szívrendellenességgel születtem, amibe akár bele is halhattam volna. Három évvel ezelőtt volt egy szívtranszplantációm. Azóta megváltozott az életem. Idén apukámnál töltöm a karácsonyt, egy alpesi síparadicsomban, ami az adventi időszakban mindig különösen varázslatos. Vajon mit szól az új szívem a régen látott helyekhez és a régen látott ismerősökhöz?

  • Amikor Augustint megpillantom, rádöbbenek, hogy az új szívemben új érzések ébredhetnek…

    Szenteste van. A karácsony képes megállítani az időt, és ettől újra gyereknek érezzük magunkat. Nem számít, hány évesek vagyunk, szeretnénk hinni benne, hogy ez az év legszebb napja, és hogy ilyenkor bármi megtörténhet. Anyám, miközben tizenkét főre főzi a vacsorát nekünk hármunknak, iszonyú hamisan énekli az All I Want For Christmas Is You-t. Apám azt hiszi, hogy a nyolcvanas években vagyunk, és elővette az ősrégi girlandokat, amiket vigyorogva akaszt fel a lépcsőkorlátra. Én meg nézem, hogy a szüleim olyan boldogok, amilyenek csak régen voltak. Ez a megdönthetetlen bizonyítéka, annak, hogy karácsonykor tényleg bármi megtörténhet.

    Nyiss fel karácsonyig mindennap egy új fejezetet!

 
Previous
Previous

9 könyvújdonság decemberre

Next
Next

Íme az Év Olvasói Kedvencei Díj magyarul is megjelent jelöltjei – Goodreads Choice Awards 2025